A kajak-kenu lapátolás technikája első pillantásra egyszerűnek tűnhet, de a valóságban komplex biomechanikai folyamatokról van szó. Minden egyes ütés három fő fázisra bontható: a belépési fázisra, az erőfázisra és a kihúzási fázisra. Mindhárom fázis pontos végrehajtása közvetlen hatással van a sebesség fenntartására és a fáradtság ütemére.
A belépési fázisban a lapát pengéjét a vízfelületre merőlegesen kell bevinni. A kar nyújtva, a váll elő, a törzs enyhén előre dőlve. A legelterjedtebb hiba a lapát lapos vízre csapása, ami vízkiszorítással jár és energiát pazarol. A penge a vízbe merüléskor ne csináljon buborékot, hanem simán, tisztán lépjen be.
Az erőfázis a test teljes erejét igénybe veszi. A hajtóerő döntő hányada a törzsrotációból és a lábnyomásból ered, nem a karokból. A csípő elfordítása adja az elsődleges impulzust, amelyet a látens izomzat közvetít a lapáton keresztül a vízbe. A könyök magasságára különösen figyelni kell: a magas könyöktartás hatékonyabb erőátvitelt tesz lehetővé.
A kihúzási fázis ugyanolyan fontos, mint a belépés. A lapátot a csípővonal magasságában, a szár szélével kell kiemelni, hogy ne keletkezzen fékezőerő. A késői kihúzás az egyik leggyakoribb technikai hiba: ilyenkor a penge már hátrafele húzza a hajót. A kihúzást követő visszacsapás fázisa nem pihenő, hanem a következő ütés aktív előkészítése.
A tempó és a hatékonyság egyensúlya a legfontosabb fejlesztési terület. Sprinttávon a magas frekvencia és az erő dominál, hosszabb távon az egyenletesség és a technika fenntartása. Érdemes videófelvétellel elemezni a saját technikai képet, mert a saját érzékelés és a valóság között sokszor nagy eltérés van.
Száraz edzéssel, ergométer-munkával és cédulaanalízissel a technikai elemek szisztematikusan fejleszthetők. A tükör előtti közel-víz edzések és az uszodai lapát-technika átmenetek szintén hatékony módszerek. A legtöbb versenyzőnél a technikai fejlődés nem természetes úton jön, hanem tudatos, elemzésre alapozó munkával.
